Könyvajánló

könyvfedő 2014.tif

Alig néhány hete jött ki a nyomdából dr. Budaházy István, nagyváradi főgyógyszerész legújabb gyógyszerészettörténeti kötete, Halványodó arcképek – öt nagyváradi gyógyszerész, öt sors címen.

  

Az öt néhai kolléga életrajza egy 1863-tól 2011-ig terjedő periódust foglal magába. A tipográfiailag is tetszetős könyv öt jeles helyi gyógyszerész életútját mutatja be, részben a szerző tanulmányai alapján, amit családtagok, egykori kollégák visszaemlékezéseivel, illetve egy önéletrajzzal gazdagított. Az öt „szereplő” otthonról hozott mentalitása, életfelfogása végig kísérte és jórészt meghatározta életük folyamát, pályájuk alakulását. Az életrajzi adatok kiegészítve az említett beszerkesztett kiegészítő írásokkal valóságos kordokumentumai a XX. század történéseinek. A korabeli fényképekkel és színes mellékletekkel szerkesztett kötetről, akik már elolvasták, azt a véleményüket hangoztatták, hogy a tartalma tudományos voltán túl, kellemes, olvasmányos élményt is nyújt és méltó emléket állít Hankovits Ferenc, dr. Rácz Rezső, Barla Dezső, Szabó Ferenc és Urszinyi Zoltán néhai gyógyszerészeknek.
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * 
A kötet megrendelhető a szerzőnél, a zypista@gmail.com elektronikus címen, amit postai úton juttatunk el az igénylőkhöz. Ára 2200 Ft+postai költségek (3-400 Ft), amit a könyv átvétele után, a csomagban közölt folyószámlára, átutalással kérjük eszközölni.

Megosztás:

XI. Nyári Egyetem, Gyula

A XI. Nyári Egyetem programja és a jelentkezési lap könnyebb elérhetősége érdekében honlapunkon új menüpontot hoztunk létre

“XI. Nyári Egyetem, Gyula” címmel (lásd a menüpontok között).

További kérdés esetén készséggel állunk rendelkezésre a gyogyszeresztort.tarsasag@gmail.com e-mailcímen.

gyulai vár

XI. Gyógyszerésztörténeti Nyári Egyetem:

– helyszín: Gyula

– időpont: 2014. 07. 10-13 között.

Rendezvényünk témája “A gyógyszerészet és a polgárosodás” lesz.

A látnivalókról egy rövid “beharangozó” tekinthető meg:

Szeretettel várunk Mindenkit!

Megosztás:

Beszámoló a CPH-ról

CPhH_2013_logo

Tisztelt Kollégák!

Az alábbi linkekre kattintva elérhetőek az idei Congressus Pharmaceuticus Hungaricus gyógyszerésztörténeti témájú poszterei és előadásai:

CPH Gyógyszerésztörténeti témájú poszterek összefoglalói

CPH Gyógyszerésztörténeti témájú előadások összefoglalói

Gyógyszerészettörténeti poszterek:

Megosztás:

Emléktábla avatása Kőszegen

patika fala_kőszeg    patika_kőszeg   emléktábla_kőszeg

Felavatták Szigetváry Ferenc emléktábláját a kőszegi patikamúzeum falán.

 

2014. április 14-én felavatásra került Társaságunk anyagi hozzájárulásával Szigetváry Ferenc, a kőszegi patikamúzeum alapító igazgatójának emléktáblája a múzeum utcai homlokzatán. Az esemény programja és Dobson Szabolcs MGYTT elnök avatáson elmondott beszéde alább érhető el:

Meghívó a Szigetváry emléktábla avatására

Dobson Szabolcs elnök beszéde a Szigetváry emléktábla avatásán

Megosztás:

Könyvajánló

Ezúton ajánljuk minden kedves Tagtársunk figyelmébe Prof. Dr. Kapronczay Károly legújabb könyvét Közép-Kelet Európa orvosi múltja címmel.

A kiadvány a fenti linkre kattintva vagy honlapunk E-könyv menüpontjában érhető el.

Prof. Dr. Kapronczay Károlynak ezúton mond

hálás köszönetet Társaságunk a kiadványért.

Megosztás: