Pártos C. Miklós gyógyszerész, a vélhetően első magyar patikalánc tulajdonos

Pártos C. Miklós neve Amerikában a magyar közösség körében széles körben ismert volt az 1920-as-30-as években és életéről, tündökléséről és bukásáról a hazai sajtó is részletesen beszámolt. Pártos nagyívű szélhámos, gazdasági bűnöző volt, aki börtönben is ült. Mindemellett feltehetően Ő volt az első magyar származású gyógyszertárlánc tulajdonos és az Ő neve kapcsán fordul elő először a magyar szaksajtóban 1930-ban a “patikalánc” szókapcsolat. A cikk letölthető ITT.