Dobson Szabolcs: A gyógyszerészi gondozás eredetével kapcsolatos tévedésekről a gyógyszerésztörténész szemével

Úgy hittük ezidáig, hogy a gyógyszerészi gondozás (pharmaceutical care) egy Amerikából kiindult szemlélet, ami voltaképpen igaz is abban a formában, ahogyan világszerte elterjedt.

De amit eddig nem tudtunk az az, hogy hazánkban már az 1930-as években kristálytisztán a gyógyszerészi gondozás 2006-os jogi meghatározásának megfelelő népegészségügyi együttműködésre kérte a gyógyszerészeket a magyar állam, és a gyógyszerészképzés akkori reformja (a négy éves egyetemi oktatás 1940-es bevezetése) mögött is részben az a szándék húzódott meg, hogy kollégáinkat alkalmassá tegyék ilyen irányú feladatok ellátására.

Vagyis, a gyógyszerészi gondozás eszméihez több fejlődési út is elvezetett.

Mi a saját utunkat teljesen elfelejtettük, pedig talán többre juthatunk szakmapolitikailag is, ha hangsúlyozzuk, hogy több, mint 80 éve Magyarországon az állam és a gyógyszerészet között már formálódóban volt egy ilyen konszenzus, sőt, mi több, ezt az állam kezdeményezte a közegészségügyi elmaradottság felszámolása érdekében.

A helyzet ezt ma is indokolja, csak másképpen.

A cikk letölthető a Cikktár menüpontból, illetve ITT