Dobson Szabolcs: Egy élet a múltból: dr. Dózsa Márta tanítónő és gyógyszerész (1900, Pancsova-1981, Miskolc)

Még a nyáron bukkantam rá véletlenül egy dr. Dózsa Márta nevű gyógyszerészről szóló rövidhírre a Gyógyszerészi Szemle egyik 1939-es számában, akiről lényegében ez a legtöbb, ami 1939-ben jelent meg Róla: „Dr. Dózsa Márta kolleginának, a kenderesi patika gondnokának kellemetlen ügye támadt a bírósággal. Még a múlt év május havában történt, hogy a patika pincéjében takarítást rendezett, amelynél Nász Margit cselédleány segített neki. Közben vevők jöttek a gyógyszertárba, dr. Dózsa Mártának receptet kellett készíteni. A magára maradt cselédleány babrálni kezdett két üveggel, amelyekben carbolsav volt. Kíváncsiságból kirántotta az egyik üveg dugóját, s annyira óvatlanul, hogy a carbolsav kifröccsent az arcára. Jelentős égési sebeket szenvedett, sőt az egyik szeme világát is elvesztette.”

Kinyomoztam, hogy mégis, ki volt Ő. Nagyon tanulságos látni az apróhírt és az abból kiindulva megidézett emberi életet. Ezzel a közleménnyel elérjük azt, hogy erről az értékes, jólelkű emberről ne csak egy szerencsétlen baleset kapcsán közölt rövidhír maradjon fenn, hanem méltó emléket állítsunk Neki.

A cikk elérhető ITT

Megosztás: