Interjú a székesfehérvári Fekete Sas patikamúzeum létrehozójával, dr. Szabó Lóránt gyógyszerésszel és Feleségével, Stéger Piroskával

Készítette Krizsány Anna, Szima Viktória, Molnár Zsuzsa (2017 augusztus 14.)

Dr. Szabó Lóránt vasdiplomás gyógyszerész, a Fekete Sas Patikamúzeum egyik „alapító atyja” 1924-ben született. Gyógyszerészi diplomáját a Szegeden szerezte meg. Dolgozott Balatonfüreden, Lepsényben, illetve később Székesfehérvárott is. 1959-ben került Székesfehérvárra gyógyszerügyi osztályvezetőként. 1968-ban, Antall József tevékenységének köszönhetően irányult Szabó Lóránt figyelme az évszázados múlttal rendelkező Fekete Sas gyógyszertárra. A két szakember egyetértett abban, hogy mind a hozzáköthető történelmi múlt, mind a berendezés jellege érdemessé teszi a megmentésre és a múzeummá alakításra. Szabó Lóránt tudományos kutatásokat folytatott a gyógyszertár történetének feltárásához és számos intézkedést tett, hogy a működő gyógyszertári intézmény kiállítóhellyé alakulhasson. A munkát a székesfehérvári (Szent) István Király Múzeum munkatársaival karöltve vitték véghez. 1971-ben a gyógyszertár bezárt és több évnyi kutató- és restaurátori munkát követően mint Patikamúzeum nyitotta újra kapuit. Az 1975. május 12-én megnyílt kiállítás évente látogatók ezreit vonzza és immáron 41 és fél éve várja a közönségét. Szabó Lóránt kutatási eredményeit szaksajtóban is közölte. 1972-től ő indította el a Gyógyszerésztörténeti Diáriumot Fejér megyében, melyben számos tanulmányt közölt a Fekete Sasról. Mindezek mellett az is kitelt idejéből, hogy az asszisztens-képzés vezetője legyen. Egészen 1988-as nyugdíjba vonulásáig támogatta a hallgatók szárnypróbálgatásait. Eközben a Videotonban nyitott kis patikában is működött napi 3 órában (20 éven keresztül), ezt a munkát 1988 után sem adta fel a betegek nagy örömére. 2016-ban, a Patikamúzeum fennállásának 40. évében rendezett tudományos konferencián a Szent István Király Múzeum az esemény díszvendégeként fogadta Őt. Jelenleg nyugdíjas éveit tölti kedves feleségével Balatonfüreden, ahol szenvedélyének a bélyeggyűjtésnek és a kertészkedésnek szenteli idejét.

Az interjú megtekinthető Video menüpontunkban, illetve letölthető ITT