Egy újabb rendkívül jelentős gyógyszerészettörténeti közleményt szeretnék kedves Olvasóink figyelmébe ajánlani: Magos Gergely: A magyarországi gyógyszerészet árjásítása 1938 és 1944 között
A Szerző ebben a dolgozatában a múltkori, 1945-1950 közötti (azaz a II. Világháború vége és az államosítás közötti) időszak levéltári és más anyagainak áttekintése után a magyar gyógyszerészet „zsidótlanításával” foglalkozik, hasonlóan elmélyült kutatói szinten.
Ezzel a témával – a zsidóság és a gyógyszerészet – elsőként Szmodits László és Dobson Szabolcs foglalkozott gyógyszerészettörténetünk történetében először 2014-ben, amelynek tragikus végkifejletét Magos Gergely tovább elemezte.
Önmagán túlmutatóan is, miért fontos ez a téma? Valódi történészi tudás, tények, adatok híján nem láttuk a fától az erdőt, vagyis azt, hogy az államosítás „csak” egy része volt a polgári magyar gyógyszerészet szétzúzása folyamatának, amely a II. zsidótörvény rendelkezéseitől kezdve az 1950-es államosítással bezárólag zajlott, tehát 1938-1950 között. Ezt az időszakot célszerű egységként tárgyalni. A faji alapon történő állami beavatkozások és az államosítás előtt állami kezelésbe vonások/kisajátítások összesen, becslésem alapján mintegy 650 patikát érintettek az 1450 körüli összmennyiségből. Azt azonban nem tudjuk, hogy a két halmaz között mekkora volt az átfedés (azaz olyan „zsidó” patikák, amiket a háború után állami kezelésbe vontak), de nagyot nem tévedünk, ha kb. 550 körülire tesszük a becsült számot. Emellett, már a zsidótörvények kényszerét megelőzően többen „önként” eladták patikájukat, illetve a háborút követően, még az államoítás előtt több patikába államilag kinevezett gondnokkal cserélték le a tulajdonától megfosztott volt tulajdonost, így ez a szám még nagyobb.
Az 1950 július 28-a, vagyis az államosítás előtt tehát a magyar patikák vélhetően több, mint 40%-a tulajdonviszonyaiba már beletenyerelt az állam. Emellett a háborúban életét vesztette kb. 300 gyógyszerész és a budapesti patikák 68%-a sérüléseket szenvedett, rengeteg értéket, felszerelést elloptak és megsemmisült. Minderre végképp rátette a pontot az államosítás és eltörölte a régi polgári gyógyszerészetet.
Dobson Szabolcs