A Tábla emléket állít mindazoknak, akik egykor meghatározó tényezői, mozgatói voltak Békés városi létének, polgárságának. A napjainkban orvosi ügyeletként szolgáló épületen emléktáblát helyeztek el az egykori tulajdonos, Goldberger Lajos gyógyszerész és Farkas Erzsébet emlékére. A holocaust vérzivatarában eltűnt meghatározó békési polgárok emlékét a Raoul Wallenberg Egyesület kezdeményezésére örökítették meg. A rendezvényen beszédet mondott Hódos Mária, Farkas Erzsébet unokája, az Emléktábla megalkotásának elhelyezésének kezdeményezője, és Kálmán Tibor, Békés város polgármestere.
Az 1897-ben Kunmadarason születtett és 1945-ben Dachauban elhunyt Goldberger Lajos, az egykori békési Arany Csillag patika gyógyszerésze gyermekotthont alapított, ahol 1938 és 1942 között szegénysorsú, zsidó gyermekeknek nyújtott menedéket, biztosította nevelésüket. A gyermekotthon történetéről fönnmaradt egy napló, amely Fiaim, hol vagytok? címen dokumentum kötetként jelent meg 2019-ben.
Hódos Mária beszéde a Cikktárból, illetve ITT tölthető le.
